Azon az estén, amikor a tenger elsimult, mint egy kiterített kendő, a parti sziklákon már csak a hűvös maradt a nappali melegből. Lumi a víz mellett mendegélt, és a fáradtságtól egyre lassabban szedte a lábát. Már csak egy helyet keresett, ahol lefekhet éjszakára.

A szikla legvégén egy torony állt. A kőfalát fehérre meszelték valamikor, a tövét pedig sötétre mosta a víz. A tetején lámpa forgott, és a fénye lassan végigsöpört a vízen. Aztán megint. Aztán megint.

Lumi sokáig nézte, ahogy a fénycsóva elindul, kimegy a sötétbe, és visszatér. Aztán bement a torony nyitott ajtaján, és felkapaszkodott a csigalépcsőn. Százhét fok volt, mert menet közben megszámolta.

Odafent egy öreg lámpa forgott, vastag üvegbura alatt. A rezes talpa csillogott, a fénye viszont sárgább volt a kelleténél.

„Jó estét”, mondta Lumi.

„Jó estét”, felelte a lámpa, és forgott tovább. „Ne állj a fény elé, ha kérhetem.”

„Mióta forogsz?”, kérdezte Lumi.

„Amióta emlékszem”, mondta a lámpa. „Minden este, amíg meg nem virrad.”

„És láttad már valaha, kinek világítasz?”

„Soha”, felelte a lámpa. „Túl messze vannak. Én csak forgok.”

Lumi közelebb lépett az üveghez. Sós por ült rajta vastagon, ahogy a tengeri szél hagyja. A fal hűvös volt a tenyere alatt, és odalent egyenletesen susogtak a hullámok.

Kihúzta a tarisznyájából a vászonkendőt, és lassan végigtörölte az üveget. Kétszer körbement vele, amíg minden folt eltűnt.

A fény megváltozott. Fehérebb lett, és messzebbre világított. Lumi hátralépett, és onnan nézte. Jó érzés volt, pedig nem csinált semmi nagy dolgot.

Odakint, valahol a sötét vízen, egy kicsi halászcsónak lassan irányt váltott. Addig rossz felé haladt.

Lumi leült a lépcső legfelső fokára, és onnan nézte, ahogy a fény elindul és visszatér. Az üvegbura halkan zümmögött, ahogy a szerkezet fordult egyet.

Éjfél felé a csónak beért az öbölbe. A halász kikötött, felnézett a toronyra, és megemelte a sapkáját. A lámpa ezt nem látta. Forgott tovább.

„Ma valaki hazatalált”, mondta Lumi halkan.

A lámpa egy pillanatra mintha lassabban fordult volna. „Akkor jó”, felelte. „És köszönöm, hogy letörölted az üvegemet.”

„Szívesen”, mondta Lumi. „Reggel, mielőtt elindulok, még egyszer letörlöm.”

Lumi a fejét a hűvös kőfalnak támasztotta. A fény jött, elment, és megint jött. A szeme lassan lecsukódott.