Ősszel a Nagylelkűség Dombja sárga és rozsdabarna lett, és a szél végigfésülte a domboldal füvét.

Lumi lassan kaptatott fölfelé az ösvényen, ahol a harmat még síkosan ült a fűszálakon. Odafent két pajtás álldogált, egy lila és egy zöld, két testvér. Mindkettejük kezében ott lógott egy fonott kosár.

„Hova mentek?”, kérdezte Lumi.

„Le a domb aljába, ahol a Kedvesség Erdeje kezdődik”, felelte a lila pajtás. „Megnézzük, kinek lesz hamarabb tele a kosara.”

Odalent a fák lombja már sárgállt. A gesztenyefa tövében tüskés burkok hevertek szanaszét. Lumi lehajolt, és a cipője orrával óvatosan szétnyitotta az egyiket. Odabent egy fényes barna gesztenye lapult, hűvös és sima.

A lila pajtás a gesztenyék közé térdelt, és marokszám szedte őket. A zöld pajtás a tölgyek alá szaladt, és a makkokat gyűjtögette, mindegyikről lepattintva a kis kalapot.

„Nálam már a fele megvan”, szólt oda a lila pajtás.

„Az enyémben viszont több szem van”, felelte a zöld. „A makk kisebb.”

Lumi nem szólt. Csak hallgatta a koppanásokat a kosarak alján.

Dél felé mindkét kosár megtelt. Fölcipelték őket a dombtetőre, letették a fűbe, és leültek melléjük. Aztán vártak.

De semmi nem történt. A szél végigment a füvön, és a délelőtt csendben átfordult délutánba.

„Most mi lesz velük?”, kérdezte Lumi halkan.

A két testvér egymásra nézett. Erre eddig egyikük sem gondolt.

Akkor a domboldal aljáról egy mókus kapaszkodott föl hozzájuk. A nyári vihar ledöntötte az odvas fáját, és a téli készlete szétszóródott az avarban.

„Nekem makk kellene”, mondta. „Csak annyi, amennyi elfér az odúmban.”

A zöld pajtás sokáig nézte a kosarát. Aztán letérdelt, és a makkok felét lassan a mókus elé öntötte a fűbe. Lumi is lehajolt, és a tenyerével összeterelte a szétgurult szemeket.

Nem sokkal utóbb három apró pajtás érkezett a domb túlsó feléről. Az ő gesztenyefájuk idén egyetlen szemet sem termett, és estére nem volt mit a parázsra tenniük.

A lila pajtás egy szót sem szólt. Fölemelte a kosarát, és a gesztenyét mind egy szemig a három pajtás üres kosarába borította.

Mire a nap a domb pereméhez ért, a két kosár üresen állt a fűben. A mókus a legszebb makkot Lumi tenyerébe tette. A három pajtás pedig estére meghívta a testvéreket a parázs mellé.

A lila és a zöld pajtás egymásba tette a két kosarat, és ketten fogták a fülét, pedig egy is elbírta volna. Már egyikük sem kérdezte, kié lett hamarabb tele.

A gesztenye a parázs mellé került, a makk az odúba, és a két testvér csak akkor tudta meg, mit ér a kosaruk, amikor kiürült.