Halloween estéje későre nyúlt. Mire Lumi hazaért, a faragott tökökben már csak pislákolt a láng, és a lámpásából is elfogyott a fény.

Bement az Önszeretet Kuckójába. Ez egy kicsi szoba, tele puha párnákkal, a falán pedig egy öreg tükör lóg, ami néha válaszol is, ha kérdezik.

Lumi gyertyát gyújtott az asztalon.

És akkor megjelent a falon.

Egy fekete alak. Nagyobb volt, mint a szekrény, és a két hosszú karja majdnem a mennyezetig ért.

Lumi mozdulatlanná dermedt. Az alak is mozdulatlan maradt.

Lumi hátrált egy lépést. Az alak erre nőtt egyet.

Ettől Lumi úgy megijedt, hogy leguggolt, és a legnagyobb párnát a fejére húzta. A párna alatt sötét volt, és hallani lehetett a saját szívverését. Kint a szélben megzörrent egy ablaktábla.

„Kinézzek?”, kérdezte magától. „Vagy maradjak inkább?”

A falon megszólalt a tükör. Csendesen, ahogy szokta.

„Meg mered nézni még egyszer?”

„Nem”, mondta Lumi a párna alól.

A tükör várt. Nem sürgette.

„Jó”, mondta Lumi végül. „Egyszer.”

Kidugta a fejét. Az alak ott volt, feketén és hosszan, a fal teteje felé nyúlva. Lumi felemelte az egyik karját, hogy eltakarja a szemét.

Az alak is felemelte az egyik karját.

Lumi keze megállt a levegőben. Sokáig nem mozdult. Aztán lassan felemelte a másikat is.

Az alak is felemelte a másikat.

Lumi felállt. A gyertya lángja megbillent, a fekete alak pedig előbb megnyúlt, aztán összébb húzódott.

„Hiszen ez én vagyok”, mondta ki hangosan.

A saját árnyéka volt. A gyertya alacsonyan állt az asztalon, és a fény jó nagyra rajzolta Lumit a falra.

Lumi leült a földre, és nevetett. Egész este a saját árnyékától félt. A nevetés még akkor is rázta a vállát, amikor felállt.

Aztán közelebb tolta a gyertyát, és játszani kezdett. Ha összetette a két kezét, nyúl lett belőle a falon. Ha szétnyitotta az ujjait, fenyőfa. Ha felugrott, az árnyék egészen a mennyezetig ugrott vele. Lumi addig játszott, amíg a gyertya félig le nem égett.

„Ma este kétszer néztél oda”, mondta a tükör. „Másodszorra már nem remegett a kezed.”

Lumi bólintott. Nem mondta ki, de jólesett neki.

„Köszönöm, hogy szóltál”, mondta a tükörnek. „Egyedül még sokáig ültem volna a párna alatt.”

„Én meg azt köszönöm, hogy odanéztél”, felelte a tükör. „Így legalább én is láttam, mekkorára tudsz nőni a falon.”

Lumi elfújta a gyertyát. Az árnyék eltűnt a falról. A szoba egyszerre csendes lett, és a párnák között beszűrődött a hold fénye az ablakon.

Lumi tudta, hogy reggel a nap újra megrajzolja majd az árnyékát, csak sokkal kisebbre. És azt is tudta, hogy holnap este megint gyertyát fog gyújtani.

„Jó éjt”, mondta a falnak, és bebújt a párnák közé.