A Barátság Hídja fölött október végén korán gyulladtak ki a csillagok. A híd fából van, és halkan reccsen, ha valaki rálép. Lumi arra ballagott, mert ott szokott találkozni a kék csepp-barátjával, egy kis vízcsepp formájú pajtással, aki gyorsan sír és még gyorsabban nevet.

A híd túlsó végén ma este ült valaki más.

Egy pici alak, fekete köpenyben. A köpeny nagy volt rá, és a szélét fel-felkapta a szél.

Egy nyuszi éppen a hídra lépett, meglátta, és megfordult. Egy mókus is. Senki nem ment át.

Lumi megállt a híd közepén. A szíve gyorsabban vert, és a lába megtorpant magától. Aztán mégis továbbment.

„Jó estét”, mondta.

A köpeny alól két kerek szem nézett fel rá. „Jó estét. Vámpír vagyok. El szoktak szaladni.”

„Én is majdnem elszaladtam”, vallotta be Lumi. „Aztán eszembe jutott, hogy még nem is köszöntél.”

A kis vámpír a köpenye szélét igazgatta. Előtte a deszkán egy kicsi üvegcse állt, benne sötétpiros lé.

„Málnalé”, mondta. „Csak ezt iszom. De ezt senki nem hiszi el, mert soha nem várják meg, amíg elmondom.”

Luminak támadt egy ötlete. Odaállt a híd korlátjához, és utánakiáltott a mókusnak: „Ne féljetek tőle! Málnalét iszik!”

A mókus erre még gyorsabban futott, és eltűnt a bokrok között.

A kis vámpír lehajtotta a fejét. „Ettől csak rosszabb lesz. Így mindenki tudja, hogy van itt valaki, akitől félni kell.”

Lumi elszégyellte magát. Leült a deszkára a kis vámpír mellé, és nem kiabált többet.

A víz halkan csobogott alattuk. A korlát fája hideg volt a tenyerük alatt.

„Miért mindig a híd végén ülsz?”, kérdezte Lumi.

„Mert innen látom, ki jön”, felelte a kis vámpír. „És innen könnyebb elmenni, ha kell.”

Nemsokára megérkezett a kék csepp-barát. Meglátta a fekete köpenyt, és megtorpant a híd közepén.

„Gyere”, szólt neki Lumi. „Van málnalé.”

A kék csepp-barát lassan odacsúszott. Megnézte az üvegcsét, aztán a kis vámpírt.

„Kaphatok?”, kérdezte.

A kis vámpír bólogatott, és töltött egy keveset az üvegcse kupakjába. A kék csepp-barát belekóstolt, és a szeme kerekre nyílt.

Hárman üldögéltek a hídon, és nézték, ahogy a víz viszi alattuk a csillagok fényét.

A nyuszi, aki délután megfordult, most a korlát mellől figyelte őket. Lumi intett neki, és a nyuszi közelebb ugrált két lépéssel.

„Köszönöm, hogy leültetek”, mondta a kis vámpír.

„Én azt köszönöm, hogy megkínáltál”, felelte Lumi.

„Én meg azt, hogy szóltatok”, tette hozzá a kék csepp-barát. „Én is megfordultam volna.”

Hazafelé Lumi felvett a hídon egy pici fadarabot, ami a korlátról vált le, és a tarisznyájába tette.

A híd túlsó végén a málnalé üvegcséje sokáig csillogott a holdfényben.