Halloween estéjén, amikor a nap lement, a nagymama meggyújtotta Lumi kis lámpását. Ez volt az utolsó szál gyufa a dobozban.

„Nem baj”, mondta a nagymama, és a saját gyertyáját Lumi lángjáról gyújtotta meg. Aztán betette a gyertyát a nagy faragott tökbe, a tököt pedig az ablakba.

Halloweenkor a kertben mindenki töklámpást tesz az ablakába. Lumi kiült a tornác lépcsőjére, és nézte, ahogy sorra kigyúlnak a fények: a nyusziéknál, a kökénybokor mögött, a kertkapu mellett.

Aztán megszámolta az ablakokat. Három sötét maradt: egy a tóparton, egy a tölgyfa odújában, egy a kert végében, a mókus házán. Lumi még délután látta, hogy a mókus egy üres kosárral elszalad makkot szedni.

„Miért nem világít az a három?”, kérdezte Lumi.

„Menjünk, nézzük meg”, mondta a nagymama.

Az első sötét ablak a tóparton volt, az öreg teknős házán. A teknős a küszöbön ült, és egy csöpögő gyufásdobozt rázogatott. Minden rázásra egy csepp pottyant a szemüvegére.

„Kicsúszott a kezemből, és beleesett a tóba”, mondta. „A gyertyám megvan, csak gyújtani nincs mivel.”

„Gyújtsd csak meg az enyémről!”, mondta Lumi, és odatartotta a lámpását.

Az öreg teknős kihozta a gyertyáját, és Lumi lángjához tartotta. A gyertya meggyulladt. Lumi gyorsan belenézett a lámpásába: a lángja ugyanakkora volt, mint előtte.

„Hűha!”, mondta Lumi.

Az öreg teknős visszatette a gyertyát a tökbe, és az ablakában felragyogott a tök. Kerek szemüveget faragott rá, olyat, amilyen az övé.

A második sötét ablak a tölgyfán volt. Lumi lámpásának fényénél egy bagolyfióka látszott az odú szélén, épp a nagymama feje fölött.

„Anya még nem ért haza”, mondta a bagolyfióka. „Egyedül pedig nem gyújthatok gyertyát.”

„Most nem vagy egyedül”, mondta Lumi. „Gyújtsd csak meg az enyémről! Nagymama, kérlek, emeld fel a lámpásomat!”

A nagymama felemelte a lámpást az odúig, a bagolyfióka pedig odatartotta a gyertyáját. Egy pillanat múlva az odúban egy kis tök világított, két nagy, kerek szemmel. Lumi lángja most is ugyanakkora maradt.

A harmadik sötét ablak a kert végében volt, a mókus kis házán. Ahogy közelebb értek, odabent megzörrent valami.

Aztán valami kotorászni kezdett. Zörgött, motoszkált, aztán megint zörgött.

Lumi megtorpant. Ki lehet odabent a sötétben?

Odabent elhallgatott a zörgés.

Lumi közelebb lépett. Felemelte a lámpást. A fény bevilágított az ablakon.

Odabent a mókus fejjel lefelé állt a makkos kosarában. Csak a két hátsó lába lógott ki a kosárból, és kalimpált.

Lumi nevetni kezdett, a nagymama pedig gyorsan átvette tőle a lámpást.

„Mindenhol kerestem a gyufát, még a kosárban is!”, mondta a mókus, amikor kimászott. „Ha világos lenne, megtalálnám. De ahhoz meg gyufa kellene!”

„Gyújtsd csak meg az enyémről!”, mondta Lumi.

A mókus a gyertyáját Lumi lángjához tartotta. Amikor a gyertya meggyulladt, mindhárman meglátták a gyufásdobozt. Ott volt az ablakpárkányon, a tök mögött.

„Nekünk bezzeg egy szál sem maradt”, nevetett a nagymama.

Mire Lumi és a nagymama visszaért a tornácra, a kertben már minden ablak világított. A tóparton az öreg teknős integetett az ablakából, a tölgyfán a bagolyfióka a szárnyával.

Aztán a mókus is megjelent. Az ablakok fényénél most könnyen átszaladt a kerten a tornácig. A hóna alatt ott volt a gyufásdoboz.

„Holnapra”, mondta, és a nagymama kezébe nyomta.

„Köszönöm szépen”, mosolygott a nagymama.

Messziről huhogás hallatszott: jött haza a bagolymama. A tölgyfán a fióka visszahuhogott neki.

A kert tele volt fénnyel, és a parti ablakok fénye kétszer látszott: egyszer fent, egyszer lent a tó vizében.

Lumi lámpásában pedig ott égett ugyanaz a kis láng, amit a nagymama az utolsó szál gyufával gyújtott meg.

„Adtál belőle, és mégsem lett kevesebb”, mondta a nagymama. „Neked is megmaradt, és most a barátaidnál is fény van.”