Lumi kalandjai:A kínainagy fal
Lumi elhatározza, hogy elmegy a világ leghosszabb falának a végéig. Egy veréb, egy csiga és egy álmos gyík háromfélét felel ugyanarra a kérdésre, és a végén kiderül, hogy egyikük sem téved.
Messze keleten, ahol a hegyek háta úgy hullámzik, akár a tenger, egy kőfal fut végig a világ tetején.
Lumi egy reggel ennek a falnak a tövében ébredt. Előző este eltévedt, és a legpuhábbnak látszó követ választotta párnának. Nem volt puha.
Felállt, megrázta magát, és felnézett. A fal balra futott a dombokon. A fal jobbra futott a dombokon. A fal sehol sem ért véget.
Lumi elhatározta, hogy elmegy a végéig. Elindult hát a fal tetején. A kövek melegek voltak a talpa alatt, és minden kanyar után újabb kanyar következett.
Az első őrtoronynál egy kövér veréb üldögélt. „Meddig tart ez a fal?”, kérdezte tőle Lumi.
„Két nap repülés”, felelte a veréb, és tovább csipegetett.
Lumi bólintott. Két nap, az nem is olyan sok.
Délben a szél lekapta a fejéről a levelet, amit napellenzőnek tett fel, és elvitte három őrtoronnyal arrébb. Lumi utána szaladt. A levél gyorsabb volt.
A századik lépcsőnél egy csiga mászott át az úton. Olyan lassan haladt, hogy Lumi leült megvárni.
„Meddig tart ez a fal?”, kérdezte tőle is.
Egy egész élet. Az enyém legalábbis.
Lumi ezen elgondolkodott, és inkább nem kérdezett tovább. Délutánra elfáradt. Egy repedésben szürke gyík sütkérezett.
„Te tudod, meddig tart ez a fal?”
A gyík kinyitotta a fél szemét. „Attól függ, hol állsz meg”, mondta, és visszaaludt.
Lumi hármat pislogott. Ez volt a legkevésbé hasznos válasz aznap. Aztán mégis leült.
Leült a fal peremére, és lelógatta a lábát. Innen ellátott a szomszéd völgyig. Odalent egy öregember teát főzött, és a füst egyenesen szállt fel a hűvös levegőben.
Lumi addig nézte, amíg a nap le nem bukott a hegy mögé. Közben eszébe jutott mind a három válasz.
A veréb szárnnyal mérte a falat. A csiga a saját életével mérte. A gyík pedig egyáltalán nem mérte, mert neki elég volt az a kő, amelyiken sütkérezett.
Egyik sem hazudott. Csak mindegyikük mást hozott magával a méréshez.
Másnap reggel a veréb átrepült fölötte. „Na, elérted a végét?”, kiáltotta le.
„Még nem”, felelte Lumi. „De már nem sietek.”
Aztán visszaindult a századik lépcső felé. Nem kellett sokáig keresnie. A csiga még mindig ott volt, alig két arasznyival odébb, mint előző nap.
„Szeretnél látni valamit?”, kérdezte Lumi.
„Szeretnék”, felelte a csiga. „De nem érek oda.”
Lumi óvatosan a tenyerébe vette, és felvitte a legközelebbi őrtoronyig. Lassan ment, hogy ne rázza.
Onnan ellátni a szomszéd völgyig. Látszott a kanyargó folyó, a teraszos földek, és a vékony füst az öregember teája fölött.
A csiga sokáig hallgatott. „Ez nekem hetven év lett volna”, mondta végül.
Lumi visszavitte oda, ahonnan elhozta, és letette egy hűvös kőre, a mohás oldalára.
Ugyanaz a fal a verébnek két nap, a csigának egy egész élet. Egyik sem téved, és a legszebb az, amikor valaki kölcsönadja a lépteit annak, aki lassabban jár.
Vége
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Volt már olyan út, ami nagyon hosszúnak tűnt? Mi segített, hogy bírd?
- Szerinted miért mondott mindenki mást ugyanarról a falról?
- Kit vinnél el szívesen olyan helyre, ahova magától nem jutna el?
