Lumi ésa négyhomokóra
Advent első vasárnapján még huszonnégy nap van karácsonyig, és Lumi minden áron gyorsítani akar a homokon.
Advent első vasárnapján olyan csend borult az Idő Fájára, hogy hallani lehetett, ahogy a hó lecsúszik egy-egy ágról. Az öreg tölgy ágain négy homokóra lógott, fonálra kötve, és mind a négyben lassan pergett a homok.
Lumi a fa tövében álldogált, és a napokat számolta. Huszonnégy volt még karácsonyig. Huszonnégy nagyon soknak tűnt.
„Nem lehetne gyorsabban?”, kérdezte Lumi.
Az öreg tölgy sokáig hallgatott. „Nem”, felelte végül.
Lumi felnyúlt, és megrázta a legalsó homokórát. A homok megcsúszott az üveg falán, aztán megállt, és egy darabig egyáltalán nem pergett tovább. Lumi ijedten húzta vissza a kezét.
Másnap Lumi elhatározta, hogy átalussza a várakozást. Már délelőtt bebújt a takaró alá. Mire felébredt, a nap még mindig az ablak fölött állt, a homokóra pedig alig mozdult el attól, ahol reggel tartott.
A homok nem siet. De amíg pereg, van mit csinálni.
Harmadszorra Lumi nem a homokórát nézte, hanem a fát. Az öreg tölgy ágai csupaszon álltak. Egy kicsi cinege ült a legvékonyabb ágon, felborzolva, és semmit nem talált a kérgen.
„Ötszáz telet vártam ki eddig”, mondta lassan az öreg tölgy. „Mindegyik telt valamivel.”
Lumi hazaszaladt, és zsineget hozott meg egy marék napraforgómagot. Felfűzte a magokat, egyiket a másik után, és az alsó ágra kötötte. A cinege még aznap délután megtalálta.
A második vasárnapon Lumi lekaparta a havat a tölgy tövéről, amíg elő nem bukkant alatta a barna avar. Estére két veréb kapirgált ott.
A harmadik vasárnapon Lumi egy lapos cseréptálba vizet töltött, és a fa odvába állította, hogy a madaraknak legyen mit inniuk. Éjszakára mindig jéggé állt, ezért Lumi minden reggel újratöltötte. A tál körül apró, háromágú nyomok jelentek meg a hóban.
A negyedik vasárnapon az utolsó homokóra is kiürült. Lumi felnézett, és megállt. Az öreg tölgy ágain madarak ültek, majdnem minden ágon egy.
„Ötszáz telem volt”, mondta a fa. „Ilyen még nem.”
Karácsony reggelén Lumi megint odaállt a fa alá. A homok ugyanolyan lassan pergett, mint az első vasárnapon, csak Lumi nem nézte többé, mert mindig akadt mellette dolga.
A várakozás nem attól lesz rövidebb, hogy számoljuk a napokat, hanem attól, hogy közben csinálunk valamit annak, aki velünk együtt vár.
Vége
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Te hogy érezted volna magad Lumi helyében, amikor a megrázott homokóra még lassabban kezdett pergeni?
- Mit gondolsz, miért mondta az öreg tölgy, hogy mind az ötszáz tele telt valamivel?
- Mi az a három apró dolog, amit ti advent négy vasárnapján megcsinálhatnátok valakiért?
