Lumi ésa kisméhecske
Egy mese a háláról: ahogy Lumi a Hála Kertjében megtanulja, hogy egyetlen köszönöm szó is virágot tud nyitni.
Azon a reggelen a nap még csak félig bújt ki a dombok mögül. A Hála Kertjére olyan csönd borult, mintha minden virág egyszerre tartotta volna vissza a lélegzetét. Lumi nesztelenül lépett ki a harmatos fűre, és a kis tarisznyája puhán himbálózott az oldalán.
A kert tele volt jó dolgokkal. A pipacsok bólogattak, a levendula illatozott, a szirmokon úgy csillogott a harmat, mintha valaki gyöngyöket szórt volna szét éjszaka. Lumi végigsétált köztük, és meg sem állt, hiszen ez a szépség reggelente mindig itt volt, magától.
A kert szélén, egy nagy levél árnyékában azonban egy kis méhecske üldögélt. Nem zümmögött, nem szállt, csak nézte a lába előtt a földet. A szárnya lekonyult, mint két fáradt szirom.
Lumi megállt mellette.
„Te miért vagy ilyen szomorú?”, kérdezte halkan.
A méhecske nagyot sóhajtott.
„Egész nyáron gyűjtöm a mézet”, felelte. „Virágról virágra szállok, reggeltől estig. De soha senki nem veszi észre. Mintha ott sem lennék.”
Lumi gondolkodott egy kicsit. Aztán fürgén így szólt:
„Segítek! Majd én is hordom veled a mézet, és akkor gyorsabban kész leszel.”
De a méhecske csak megrázta a fejét. Nem a segítség hiányzott neki, hanem hogy valaki észrevegye.
Lumi leguggolt a fűbe, és sokáig nézte a kis méhecskét. És akkor eszébe jutott a reggeli tea, amit otthon mindig aranyszínű hársfamézzel édesítettek. Az a méz. Ez a méz.
„Te csináltad azt a mézet, ami reggel megédesíti a teámat?”, kérdezte Lumi csodálkozva. „Hűha! Akkor minden reggel a te munkádat kóstolom.”
Köszönöm, kicsi méhecske. Nagyon köszönöm.
És ekkor valami megrezdült a méhecskében. A szárnya, amely olyan fáradtan lógott, lassan megemelkedett. A pici teste megrebbent, aztán halkan, boldogan felzümmögött, mintha a köszönöm langyos napfény lett volna, amitől föl lehet melegedni.
Lumit attól a perctől kezdve nem lehetett megállítani. Odahajolt a pipacshoz, és megköszönte a puha piros színét. Megköszönte a harmatnak a hűs csillogását. Megköszönte a napnak, hogy minden reggel visszatér a dombok mögül. És ahogy sorra kimondta a szavakat, úgy érezte, mintha az egész kert egy kicsit fényesebben ragyogna.
A kis méhecske közben vidáman körbetáncolta, és a nyomában mézédes illat lebbent. A Hála Kertje már nem volt olyan csöndes, hiszen megtelt halk zümmögéssel, susogással, örömmel.
Mert a köszönöm olyan, mint a víz a szomjas virágnak: ki sem látszik, milyen kicsi, mégis kinyílik tőle minden, ami addig lehajtotta a fejét.
Vége
Nézzétek meg
A mese videón
Ha ma inkább összebújnátok, kapcsold be: a mesét felolvasva is megnézhetitek és meghallgathatjátok.
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Mit köszönnél meg ma valakinek, aki segített neked?
- Szerinted miért lett vidámabb a méhecske, amikor Lumi megköszönte a munkáját?
- Mi az a kis dolog a mai napodban, aminek örülni tudsz?
Lumi máskor is belefut hasonló helyzetbe, a fejlesztő mesék mind egy-egy ilyen napról szólnak. Ezt a mesét fel is olvassuk, a hangos mesék között meghallgathatod. A teljes gyűjteményt a mesék gyerekeknek oldalon találod.
