A Megbocsátás Tengerének partján télen a homokra is hó esik. A hullámok ilyenkor lassabban jönnek, mindig ugyanaddig a csíkig futnak fel, aztán megint elhúzódnak.

Lumi és a kicsi szürke pajtás egész délelőtt hóembert gurítottak. A pajtás ősszel költözött a partra, és ez volt az első tele a tengernél.

Az alsó golyót ketten tolták. A középsőt is. A fejet a pajtás gurította egyedül, ott, ahol a kagylók mellett tisztább maradt a hó.

Már csak a szeme hiányzott. Lumi elszaladt két fekete kavicsért a víz széléhez.

Visszafelé megcsúszott a jeges homokon. Nekiesett a hóembernek, a fej pedig legurult a lejtőn, egyenesen a vízbe. Egy hullám elvitte, a következő már nem hozta vissza.

„Nem szándékosan csináltam!”, mondta Lumi gyorsan.

A pajtás nem felelt. Elfordult, és a hóra nézett.

Lumi nekiállt, és egyedül gurított egy új fejet. Sietett, ezért kicsi lett és lapos. Feltette a hóember nyakára, aztán hátralépett.

„Ez nem az”, mondta a pajtás halkan.

Lumi levette az új fejet, és letette a hóba. Aztán leült a pajtás mellé, és egy darabig nem szólt. A sirályok alacsonyan köröztek a víz fölött. A hullámok jöttek, aztán mentek.

„Ne haragudj”, mondta végül Lumi. „Elrontottam azt, amit te csináltál.”

Kis szünet lett. „Gurítsuk együtt?”

A pajtás bólintott. „Én is sajnálom”, mondta. „Nem kellett volna elfordulnom.”

Ketten tolták a golyót végig a parton, a friss hóban. Nagyobb lett, mint az első, és az oldalán ottmaradt egy sötét csík, ahol a homok is felkeveredett.

Lumi a két fekete kavicsot tette a szemének. A pajtás egy fehér kagylót nyomott a kavicsok alá szájnak, félmosolyra állítva.

Estére a hóember ott álldogált a parton, a víz felé fordulva. A hullámok idáig már nem futottak fel.

Az első fejet elvitte a hullám, és nem hozta vissza, de a másodikon ottmaradt mindkettejük tenyerének a nyoma.