Ősz végi este volt, és a falu fölött épp akkor gyúlt ki az első csillag.

Lumi a nagymama tornácán üldögélt, a lépcső legfelső fokán.

A konyha felől sütőtök illata szállt, a vállán a nagymama kendője melegedett.

Az utca házainak ablakában apró lámpások égtek, mind sárga tökből faragva.

„Ma este minden ablakban ég egy lámpás, hogy aki kint jár, hazataláljon”, mondta a nagymama.

Lumi délután maga faragta a magáét, ott a tornác lépcsőjén.

Kikanalazta a magokat egy tálba, aztán két kerek szemet és egy mosolygó szájat vágott rá.

Most ott állt a lámpás a korláton, és puha fénnyel világította meg a lépcsőt.

Vacsora után Lumi végigsétált az utcán, és számolta az ablakokat.

A pék háza után, az utca legvégén három ablak maradt sötét.

Az öreg kertész a küszöbén ült, előtte a faragott tök, benne egy kialudt gyertya.

„Fújt a szél, és nem maradt semmim, amivel meggyújtsam”, mondta halkan.

„A péknek elázott a gyertyája a délutáni esőben. A halász meg még a folyón van.”

Lumi hazaszaladt a lámpásáért. A szél miatt a tök belsejében vitte a gyertyát, két kézzel, lassan.

Odanyújtotta az egészet. „Vidd el, neked jobban kell”, mondta.

A kertész megrázta a fejét. „Akkor a te ablakod marad sötét.”

Lumi leguggolt, és sokáig nézte a két tököt egymás mellett.

Az egyikben ott táncolt a láng, a másikban csak hideg gyertyavég állt.

Aztán óvatosan kivette a saját gyertyáját, és a kanócot a kertész gyertyájához érintette.

A kanóc sercent egyet, és fellobbant. Két láng égett ott, ahol előbb csak egy.

Lumi lámpása semmivel sem lett kisebb, és ugyanolyan melegen világított tovább.

A kertész nem szólt semmit. Betette a lámpást az ablakba, és sokáig nézte.

Aztán fogott egy száraz gyertyát, meggyújtotta a sajátjáról, és átvitte a pékhez.

A pék ablakában is kigyúlt a fény, onnan pedig egy harmadik gyertya került a halász üres ablakába.

Lumi visszaült a tornác legfelső fokára, a nagymama mellé.

Az utca végéig minden ablak világított, egyetlen sötét folt sem maradt.

Messziről csónak koppant a parton, aztán lépések csosszantak a kövön. A halász hazatalált.

A nagymama ráterítette a kendőt, és nem szólt semmit, csak mosolygott.

Lumi szeme lassan lecsukódott, a feje a kendő puha szélére dőlt.

A korláton az ő lámpása pislákolt tovább, csendesen, egészen reggelig.