Lumi ésa görbefenyő
A domboldalról minden fenyőt elvisznek karácsonyfának, csak azt az egyet nem, amelyiknek oldalra hajlik a csúcsa.
A domboldalról minden decemberben elviszik a fenyőket karácsonyfának. Szánkó nyoma marad utánuk a hóban, és estére üres helyek sorakoznak a soron.
A sor legvégén, ott, ahol a domboldal az Önszeretet Kuckójának ablakáig ér, egy kicsi fenyő álldogált. A csúcsa oldalra hajlott, mert egy régi nyáron ráborult egy kő. Harmadik éve nem választotta senki.
„Neked mi fáj benne?”, kérdezte Lumi.
„Az, hogy mindenki megáll előttem, felnéz a csúcsomra, és továbbmegy”, felelte a fenyő.
Lumi zsineget hozott, és a görbe csúcsot óvatosan lehúzta egyenesre. Megkötötte a törzs aljához, kétszer csomóra. A zsineg estére elpattant, a csúcs pedig visszaugrott oldalra.
Másnap Lumi teleaggatta a görbe oldalt mindennel, ami a kosarában volt: szalmacsillaggal, aszalt almakarikával, egy piros gombolyaggal. A fenyő úgy megdőlt, hogy majdnem felborult a hóban.
Görbe a csúcsa. De éppen az ablak felé.
Harmadszorra Lumi nem csinált semmit. Leült a hóba a fenyő tövébe, és sokáig nézte a csúcsot. A délután lassan fogyott. Egy varjú átszállt a domb fölött, aztán megint csend lett.
Aztán Lumi bement a kuckóba, és kihozta a régi tükröt. Fakerete volt, az üvegén foltok, és néha válaszolni szokott, ha kérdezték. Odatámasztotta a fenyő elé.
„A csúcsod nem az ég felé mutat”, mondta a tükör. „Hanem az ablak felé.”
Lumi felállt, és megnézte közelebbről. Tényleg úgy volt: a görbület pont a világító ablak fölé hajolt.
Sárga papírból csillagot hajtogatott, és felkötötte a csúcsra. Este, amikor odabent meggyújtották a gyertyát, a fény kiszaladt az üvegen, és megült a csillagon.
Nyolc óra tájban sűrűn hullani kezdett a hó. A domboldalon egy kicsi szürke pajtás botorkált hazafelé, aki ősszel költözött a túloldalra, és a fehérségben minden irányt egyformának látott. Megállt, mert meglátott egy sárga pontot a hóesésben.
A csillag felé indult, és odatalált a kuckó ajtajához. Bent forró hársfateát kapott, és a kabátjáról lassan leolvadt a hó.
„Idén megálltak nálam”, mondta a kicsi fenyő, amikor kialudt a gyertya.
Nem attól lett szép a kicsi fenyő, hogy kiegyenesedett, hanem attól, hogy éppen arra hajlott, amerre szükség volt rá.
Vége
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Te hogy érezted volna magad a kicsi fenyő helyében, amikor harmadik éve is elmentek mellette?
- Mit gondolsz, miért nem segített az, hogy Lumi teleaggatta dísszel a görbe oldalt?
- Van benned valami, amit szeretnél megváltoztatni magadon? Mire lehet az jó éppen úgy, ahogy van?
