Október végén a köd korán leült az Empátia Rétjére, és úgy megült a fűszálak között, mintha egy nagy fehér paplan pihenne a füvön. A békák elhallgattak, a harmat hidegen csillogott, és az ég peremén már csak egy keskeny sárga csík maradt. Lumi a rét szélén ballagott hazafelé.

Egyszer csak megrezdült valami a ködben.

Egy nyuszi lapult a fűben, aki az Empátia Rétjén lakik, és aki minden zajtól megijed. Most is hegyezte a fülét.

„Ott van!”, suttogta a nyuszi. „Valami fehér! Valami lebeg!”

És már el is szaladt. Csak a fűszálak billegtek utána.

Lumi is odanézett. A ködben tényleg lebegett valami fehér. Akkora volt, mint egy párnahuzat, és lassan imbolygott a rét fölött.

Luminak elszorult a torka. Egy fél lépést hátrált.

Aztán meghallott valamit.

A fehér valami szipogott.

Lumi megállt. Sokáig nézte a ködöt. A köd is sokáig hallgatott. Nem történt semmi, csak a harmat lett egyre hidegebb Lumi cipőcskéjén.

„Te most sírsz?”, kérdezte végül halkan.

A fehér folt megrezdült, és közelebb libbent. Egy kicsi szellem volt, puha és gyűrött, két fekete pontszemmel. Remegett.

„Mindenki elszalad tőlem”, suttogta. „Én meg attól félek, hogy megint elszalad valaki.”

Lumi bólogatott. Ő is majdnem elszaladt.

Leültek egymás mellé a hideg fűbe. Sokáig nem szóltak. A köd lassan gomolygott, egy bagoly huhogott valahol messze, és a hold nagy nehezen kibukkant a rét fölött.

A holdfényben látszott csak igazán, milyen pici a szellem. Kisebb volt Luminál.

„Nem is vagy ijesztő”, mondta Lumi. „Csak fázol.”

„Fázom”, felelte a szellem, és megint szipogott egyet. „És félek.”

„Én is féltem”, mondta Lumi. „Az előbb. Amikor megláttalak a ködben.”

A szellem erre pislantott. Aztán elmosolyodott.

Nemsokára a köd mögül visszakukucskált a nyuszi. Előbb csak a füle látszott, aztán az orra, aztán az egész pici teste. Lumi intett neki, hogy jöjjön közelebb.

A nyuszi óvatosan közelebb ugrált, megnézte a szellemet, és nagyot fújt.

„Én azt hittem, óriás vagy”, mondta.

„Én meg azt hittem, hogy haragszol rám”, felelte a szellem.

Hárman üldögéltek a réten, amíg a köd fel nem szállt.

„Köszönöm, hogy nem szaladtál el”, mondta a szellem Luminak.

„Én azt köszönöm, hogy megvártál”, felelte Lumi. „Pedig már majdnem elszaladtam.”

„Én meg azt köszönöm, hogy visszahívtatok”, tette hozzá a nyuszi halkan.

Lumi felállt, és elindult haza. A fűszálak hegyén apró cseppek csillogtak a holdfényben. Lumi letépett egy szál száraz füvet, és a tarisznyájába tette.

A rét szélén megállt, és visszanézett. Két kicsi folt üldögélt egymás mellett a fűben: egy fehér és egy szürke.