Estére halloweeni mulatság készült a tornácon, ezért Lumi délután a nagymamának segített a konyhában.

A nagymama bevitte a frissen sült pitét a kamrába hűlni, egy gyertyás doboz mellé.

„Erre az ajtóra vigyázzunk”, mondta. „Ha becsapódik, beragad, és csak belülről lehet kinyitni.”

Ahogy Lumi a tányérokért nyúlt, észrevett valamit a szekrény mellett. A falból egy fehér csücsök lógott ki, olyan, mint egy lepedő sarka.

Lumi közelebb hajolt. A csücsök megrezzent, és eltűnt a falban. Lumi ijedtében hátraugrott.

„Ne ijedj meg, ez csak a kis szellem”, mosolygott a nagymama. „Ebben a házban lakik, de nagyon félős. Ha valaki ránéz, visszabújik a falba.”

Nemsokára megjöttek Lumi barátai, a sün, a mókus és a nyuszi. Épp tököt faragtak a tornácon, amikor a kis szellem kidugta a fejét a ház falából.

„Jaj, egy szellem!”, sikította a nyuszi.

A sün elejtette a kanalat, a mókus pedig beugrott a kikapart tökbe. A kis szellem úgy megijedt a sikítástól, hogy visszabújt a falba.

Lumi bement a konyhába, és megkopogtatta a falat. Kopp-kopp.

„Ne félj, kis szellem, én nem sikítok”, mondta halkan.

A falból lassan kibukkant egy fehér csücsök, aztán két kerek, fekete szem.

„Megmutatnád, hogyan mész át a falon?”, kérdezte Lumi.

A kis szellem egy darabig csak nézte Lumit, aztán átsuhant a csukott konyhaajtón, a túloldalról lenyomta a kilincset, és kinyitotta Luminak az ajtót.

„Hűha!”, ujjongott Lumi. „Még egyszer, kérlek!”

A kis szellem átsuhant a kenyereskosáron, a függönyön, még a nagymama kötényén is.

„Jaj, ez csiklandoz!”, sikkantott fel a nagymama, és nagyot ugrott.

Lumi úgy kacagott, hogy a kis szellem is kuncogni kezdett.

Lumi észrevette, hogy a kis szellem folyton a tornác felé néz.

„Szeretnél kijönni velem a tornácra tököt faragni?”, kérdezte.

„Szeretnék”, suttogta a kis szellem. „De ha a barátaid meglátnak, megint sikítani fognak, és én megijedek.”

Azzal szomorúan eltűnt a falban.

Estére elkészültek a tökök, mindegyik más arccal. Egy kicsi tök még faragatlanul állt a lépcsőn.

Amikor besötétedett, a nagymama kinyitotta a kamraajtót, hogy kihozza a gyertyákat. Ekkor befújt a szél a nyitott tornácajtón.

Csatt! Becsapta a kamraajtót, épp a nagymama orra előtt.

Lumi barátai hiába rángatták a kilincset, az ajtó meg sem mozdult.

Bent maradt a pite. Bent maradtak a gyertyák. Kint a tökök nem világítottak.

Luminak eszébe jutott, hogyan nyitotta ki a kis szellem a konyhaajtót. Odaszaladt a falhoz, és megkopogtatta. Kopp-kopp.

„Kis szellem, kérlek, segíts! Beragadt a kamraajtó, és csak belülről lehet kinyitni.”

A többiekhez fordult. „Ha előjön, kérlek, ne sikítsatok. Ő ugyanúgy megijed tőletek, ahogy ti megijedtetek tőle.”

A nyuszi a szája elé tette a két mancsát.

Egy ideig nem történt semmi.

Aztán a falból előbukkant a kis szellem, átsuhant a konyhán, és eltűnt a kamraajtóban.

Csend lett.

Kattant a kilincs.

Az ajtó nyikorogva kinyílt. A sötét kamrából egy fehér alak lebegett elő, a karjában a gyertyás dobozzal, a tetején a pitével.

„Jaj, egy sze…”, kezdte a sün, aztán gyorsan meghajolt: „…szép estét kívánok!”

A kis szellem úgy kuncogott, hogy majdnem elejtette a dobozt.

„Köszönjük szépen!”, mondta Lumi.

A kis szellem most már kijött velük a tornácra. A nyuszi odament hozzá. „Ne haragudj, hogy rád sikítottam”, mondta. „Nem tudtam, hogy te is félsz.”

A kicsi tökre a kis szellem arcát faragták, két kerek szemmel, és középre tették. Aztán a nagymama meggyújtotta a gyertyákat, és mindegyik tök felragyogott.

A mulatságot a kis szellem kezdte. Bújócskát játszott velük: eltűnt a falban, aztán hol az ablak mellől kukucskált ki, hol az ajtó fölül.

„Jaj, egy szellem!”, kiabálták a többiek, de most már játékból.

Aznap este a kis szellem egyszer sem bújt el ijedtében, csak bújócskában.