Azon az estén, amikor a Hálakaland minden kapujára tök-lámpás került, Lumi is elindult a magáéval a Barátság Hídja felé. A lámpás belsejében gyertyacsonk pislákolt, és a kivágott mosoly aranyszínű foltokat vetett az ösvényre.

Az útszélen mókusok szaladtak el mellette, kifordított levélkalapban. Az egerek pöttyös kendőt kötöttek a nyakukba. A hídnál aztán nem járt már senki. Csak a víz csobogott halkan, ahogy az esti víz szokott.

Akkor motoszkálást hallott a híd alól.

Egy kis denevér lógott ott fejjel lefelé, a legalsó gerenda peremén. Csíkos pizsamát viselt, és akkorát ásított, hogy a bajsza is beleremegett. A pizsama csíkjai ugyanolyan szürkék voltak, mint a szárnya.

„Te miért vagy pizsamában?”, kérdezte Lumi. „Ma este mindenki jelmezbe öltözik.”

„Mert nekem most van reggel”, felelte a denevér. „Amikor ti lefekszetek, én ébredek. Amikor ti felkeltek, én alszom. Még sosem játszottam senkivel.”

„Akkor ma éjjel ébren maradok”, mondta Lumi. „Így lesz kivel játszanod.”

Le is telepedett a korlát tövébe, a lámpást az ölébe vette, és nézte a csillagokat. Egy darabig ment is. Aztán a szemhéja egyre nehezebb lett, a feje lassan a korlátnak dőlt. Mire a hold a fák fölé ért, Lumi mélyen aludt.

Arra ébredt, hogy egy pihekönnyű szárny finoman megbökdösi a vállát.

„Hazakísérlek”, suttogta a denevér. „Nem baj. Én is mindig elalszom, amikor sütni kezd a nap.”

Lumi hazáig gondolkodott. A kertkapuban megállt, és visszanézett a hídra. Odalent már csak egy kicsi sötét folt mozgott a víz fölött.

Másnap délután Lumi újra kiment a hídra. Sokáig üldögélt a korláton, és nézte, hogyan ereszkedik a nap a fák mögé. A víz előbb aranyszínű lett, aztán rézszínű, aztán szürke. És akkor, éppen akkor, mocorgás támadt a híd alatt.

Lumi felnevetett. „Hűha! Hát megvan!”

Van egy óra, amikor a nap már lement, de a csillagok még nem gyúltak ki. Lumi ilyenkor még nem álmos. A denevér ilyenkor már ébren van. Egy egész óra, ami mindkettőjüké.

„Akkor holnap is?”, kérdezte Lumi.

„Holnap is”, felelte a denevér, és megdörzsölte a szemét.

Attól az estétől fogva minden alkonyatkor találkoztak a hídon. Lumi vitte a tök-lámpást, a denevér pedig megmutatta, milyen a világ odafentről: hogyan sorakoznak a lámpások az ösvény mentén, mint egy lánc apró, sárga hold.

„Köszönöm, hogy megvártad az estét”, mondta a denevér.

„Köszönöm, hogy korábban ébredtél”, felelte Lumi.

A lámpás belsejéből kihalászott egy tökmagot, és a tarisznyájába csúsztatta. Aztán elindult hazafelé, a denevér pedig hangtalanul körözött fölötte egészen a kertkapuig.