Egy hajnal a réten: harmat, csend, és egy kis béka, aki nem kuruttyol. Lumi még nem tudja, miért, de odamegy.
Mesélte Imre Viktor, Mesemorzsák alapító6 perces olvasás · 667 szó
Az Empátia Rétjén olyan halk volt aznap reggel, hogy a fűszálak susogását is hallani lehetett. Lumi felébredt, és kinézett az ablakon. A nap még csak épp ébredezett a hegy fölött, és a harmat csillogott mindenfelé.
„Hűha”, mondta Lumi, „ma minden olyan csendes.”
Pedig máskor nem így szokott lenni. Máskor minden reggel megszólalt valaki: vagy a kis béka az erdő szélén, vagy a madarak, vagy a méhecskék. De most semmi.
Lumi kibújt a takaró alól. Fogta a táskáját. És kiment a rétre.
Egyszer csak meglátta. Egy nagy zöld levélen ült egy pici béka. Akkora se volt, mint Lumi tenyere. Csak ült. És nem kuruttyolt.
Lumi leguggolt mellé.
„Szia!”, mondta vidáman. „Te miért nem kuruttyolsz ma?”
A béka nem válaszolt. Csak még jobban behúzódott a levél árnyékába.
Lumi gondolkodott. Aztán megint próbálkozott.
„Tudod, milyen szép a hajnal!”, mondta még vidámabban. „Nézd, hogy csillog a harmat! Nézd, milyen csend van még!”
A béka pislogott egyet. De nem szólalt meg. Sőt, most már a két szemét is becsukta.
Lumi megállt. Valami nem volt rendben, érezte. De nem tudta megfogalmazni, mi.
Egy darabig nézte a békát. Aztán a táskáját letette a fűbe, és leült a levél mellé. Nem mondott semmit. Csak ült.
A fűszálak susogtak: szi-szi, szi-szi. Egy kis madár messze csiripelt. A nap egy picit följebb mászott a hegyen, és a harmat lassan eltűnt a fűszálakról.
Lumi nem mozdult. A béka se mozdult.
Egy darabig így voltak: egy levél, egy béka, egy Lumi, és az egész halk reggel.
„Nem kérdezem többet”, gondolta Lumi. „Csak itt vagyok.”
Aztán egyszer csak, egészen halkan, alig hallhatóan, a béka megszólalt:
„Tegnap eltört a virág, amin szeretek ülni.”
Lumi nem szólt. Csak bólintott.
„Azóta nem találom a helyem”, mondta a béka.
Lumi most már nem volt vidám. De nem volt szomorú se. Csak nagyon figyelt, és nem sietett sehova.
„Akarsz egy másik levelet?”, kérdezte halkan. „Van itt egy közvetlenül mellettem.”
A béka pislogott. Aztán bólintott.
Lumi nyújtotta a tenyerét. A béka beleugrott, egészen apró ugrással. Lumi az ujjával egy másik levélre tette, ami szélesebb volt, és a nap is rásütött.
A béka leült. Sokáig hallgatott még. Aztán, egészen halkan, egyet kuruttyolt.
Csak egyet.
De Lumi szívében az az egy kuruttyolás olyan volt, mintha száz lett volna.
Lumi a táskájába tett egy harmatcseppes fűszálat, emlékként. „Holnap újra eljövök”, mondta a békának.
A béka bólintott.
Lumi felállt, és ment, mendegélt vissza az ösvényen. A nap most már magasan járt, és az Empátia Rétje lassan megtelt hangokkal: madarak, méhek, szellő. Aki szomorú, annak nem a vidám szavak kellenek. Ülj le mellé, és várd meg, amíg magától elmondja.
Vége
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Volt már olyan, hogy szomorú voltál, és senki nem kérdezett, csak melletted ült valaki? Hogy érezted magad?
- Mit gondolsz, miért szólalt meg a béka pont akkor, amikor Lumi már nem kérdezett?
- Te hogyan szoktad megmutatni egy barátodnak, hogy figyelsz rá?
Egy másik hajnalon az első madárdal a felfedezés: Lumi és az első madárdal a Hála Kertjében kezdődik. Ha inkább lefekvéshez kell mese, az esti mesék gyerekeknek között csendes végű történeteket találsz. Lumi többi története a mesék gyerekeknek oldalon olvasható, mind ingyen.
