Lumi ésaz utolsókörte
Egy mese a nagylelkűségről: ahogy Lumi rájön, hogy a legédesebb falat mindig az, amit megosztunk.
Mesélte Imre Viktor, Mesemorzsák alapító5 perces olvasás · 380 szó
Azon a késő nyári délelőttön, amikor a nap aranyszínű takarót terített a dombokra, Lumi felfelé kapaszkodott a Nagylelkűség Dombjának ösvényén. A rét tele volt sárga meg lila virággal. A kis tarisznyája halkan himbálózott az oldalán.
A domb tetején egy öreg körtefa álldogált. Az ágai közt egyetlen körte maradt, aranyszínű és kövér. Lumi egész nyáron várta, hogy ez a körte végre megérjen.
Lábujjhegyre állt, és óvatosan leemelte. Meleg volt a tenyerében, és olyan édes illata volt, hogy Luminak összefutott a nyál a szájában.
„Ez az enyém”, suttogta boldogan. „Az egész, csak az enyém.”
Ekkor két halk hangot hallott a fa mögül. Két kis pajtás üldögélt a fűben, egy lila meg egy zöld. Testvérek voltak.
A lila pajtás szeme felragyogott, ahogy a körtére nézett. A zöld pajtás nagyot nyelt.
„De szép körte”, mondta a lila pajtás halkan. „Mi már nagyon régen ettünk körtét.”
Lumi a markába zárta a körtét. A gyomra egy kicsit összeszorult. Egész nyáron erre az egyetlen körtére várt, és most itt volt a tenyerében.
Tett egy lépést hátra. De a lába nem vitte tovább. A két pajtás nem kért semmit, csak ült csendben, és várt.
Egy pillanatig senki sem szólt. A szél átfutott a réten, és a virágok lassan bólogattak.
Lumi a két pajtásra nézett, aztán a körtére. Eszébe jutott a tavasz, amikor a lila pajtás egy marék epret adott neki, pedig magának is alig maradt.
Lassan leült a fűbe, egészen melléjük. Az érett körtét óvatosan három egyforma darabra osztotta. „Együk meg együtt”, mondta mosolyogva.
A lila pajtás arca felderült. A zöld pajtás tapsolni kezdett a pici kezével. Mindhárman beleharaptak a maguk darabjába, és a körte édes leve lecsordult az állukon.
A megosztott körte mindig édesebb.
A lila pajtás nevetett, a zöld pajtás pedig jókedvében a fűben forgott. Lumi is nevetett velük, és a domb visszaverte a kacagásukat.
Aztán a zöld pajtás elszaladt a rét szélére, és egy marék szedret hozott vissza. Szétosztotta három kupacba: jutott belőle Luminak is, a testvérének is, magának is.
„Köszönjük”, mondta a két pajtás egyszerre.
„Szívesen”, felelte Lumi. „Nektek is köszönöm.”
A nap melegen sütött rájuk a dombtetőn, és a körtének már csak a magja maradt. Lumi mégis úgy indult haza, mintha többet vinne, mint amennyivel jött.
Amiből csak egy van, azt is el lehet osztani. Kevesebb marad belőle, de többen örülnek neki.
Vége
💡 Szülői tipp
A mese végén megkérdezheted a gyermekedtől:
- Volt már olyan, hogy nehezedre esett megosztani valamit, amit nagyon szerettél? Mi volt az?
- Szerinted miért lett még jobb a körte, amikor Lumi megosztotta a két pajtással?
- Mit szoktál te szívesen megosztani a testvéreddel vagy a barátoddal?
Ha ma este még kell egy esti mese, Lumi többi története is három-öt perces. A teljes gyűjteményt a mesék gyerekeknek oldalon találod.
